Pár hete gyógyult meg és már megint beteg.
2015. október 30. írta: Ganodermabolt

Pár hete gyógyult meg és már megint beteg.

gyerek_homero.jpgÓvodás, kisiskolás gyermekek nagy része szinte mindig beteg. Hazaviszi a kórságot, megfertőzi az egész családot. Nem elég a gyerekkel törődni még ott van a nyűgös férj is, aki velünk együtt pár nap múlva szintén ágynak dől. Nő legyen a talpán aki éjjel - nappal hideg fejjel felváltva futkoz a szörcsögő családtagok között. A kicsi nem akarja, vagy nem tudja kifújni az orrát, a férfinép piros orral, esengve várja tőlünk a megváltó csodát. A ház szalad, ebédet is kéne már főzni. Ismerős a történet?

Mit tegyünk, hogy ne ismétlődjön minden ősszel és tavasszal a program?

Évek óta egyre több anyuka számol be pozitív tapasztalatokról a ganoderma gyógygombával kapcsolatban. Szedése során nincs elhúzódó nátha, nincs újra fertőzés, nincs szövődmény. 

A gyógygombák egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek hazánkban is egészségre gyakorolt jótékony hatásuknak köszönhetően. A ganoderma gyógygomba elsősorban antivirális, baktérium ölő. A Ganoderma gombában levő biológiailag aktív hatóanyagok számos betegség megelőzésében játszanak fontos szerepet. A gyermekeknek ajánlott Ganoderma lucidumot 18 napos micéliumból nyerik. A micélium gazdag poliszacharidokban, szerves germániumban, vitaminokban és ásványi anyagokban. Védi a szervezetet javítja az immunrendszer működését. Gyermekeknek megelőzésre napi 2 Ganocelium (GL) kapszula szedése ajánlott.

Vitaminok. 

D-vitamin: hűséges társunk az immunrendszer erősítéséért folytatott harcban. 

Nyáron a napsugaraknak köszönhetően általában elég D-vitamin jut a szervezetünkbe, de télen, mikor bőrünk szinte minden centiméterét vastag ruharéteg takarja, és a napocska is bújócskát játszik hosszú hetekig, a D-vitamin drasztikusan csökken.
A tudósok szerint nem véletlen, hogy az influenza ebben az időszakban (decemberben, januárban) tudja letámadni a legyengült immunrendszert.


Egyél sok, D-vitaminban gazdag halat (csuka, hering, tonhal, harcsa stb.) és gombát, tejtermékeket!         A természetes vitaminokat felismeri és hasznosítja a szervezetünk. A mesterséges úgynevezett izolált vitaminok kevésbé, vagy egyáltalán nem ismerhetők fel a szervezetünk számára, ezért hatékonyságuk is sokkal csekélyebb a természetes vitaminoknál.

Igen ám, de hol vegyünk télvíz idején vitaminban gazdag teljes értékű táplálékot?  A spirulina a legismertebb és legszuperabb táplálék kiegészítő. Gyermekeknek napi 4-6 szem spirulina fogyasztásával pótolhatjuk a vitamin és ásványi anyag szükségletét.

Mire figyeljek ha gyógygombát és spirulina (zöldalgát) szeretnék vásárolni?

Legyünk nagyon óvatosak, amikor gyógygombás étrend kiegészítőket  vásárolunk, mert sokféle - gyakran kétes minőségű - készítménnyel is találkozhatunk. Fordítsunk figyelmet a gyártóra, a származási helyre, illetve annak feltüntetésére - ha ezeket nem találjuk, inkább ne vásároljuk meg a terméket.

A világ legnagyobb Ganoderma termelő vállalata a Malajziában múködő DXN cég, akik saját ganoderma ültetvénnyel rendelkeznek. Ár - érték aránya a legkedvezőbb. A kapszula teljes egészében (100%-ban) ganoderma gombaspóra magot tartalmaz.

Hol szerezhetem be a gyógygombákat?

Egyszerűen kattints ide és válaszd ki a számodra megfelelő kiszerelést. Ha megszerzed magadnak a törzsvásárlói jogot még 25% -ot is spórolhatsz.

Betegségmentes évszakokat kívánok!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://keletkincse.blog.hu/api/trackback/id/tr788037784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása